Hogyan elértem izmos testet 1 hónap alatt

Megjelent 12.01.2016, 19:51| Szerző: Zoltán

Én is valamikor ugyanúgy mint ti akartam szép izmos testet, bicepszet, prést és stb. 2 évet töltettem arra, hogy megtaláljak egy igazán hetékony módszert az izmos test építésére. Bármit nem is próbáltam: kondiba jártam, különleges gyakorlatokat végeztem, amelyeket bodzbuilding «gurui» javasolták, futottam a futógépeken, de... az eredmény nem volt látható, kockák mind mindig rejtettel a zsír alatt, a bicepsznek nem volt semmi jele.

Néhány hónappal ezelőtt rátaláltam a hírre, hogy Jason Statham az új filmbe való részvétel érdekében növelte az izomtömegét pont úgy, ahogy én sokáig akartam elérni.

Saját vizsgálatot kezdtem, hála a szakmámnak (újságíró vagyok egy külfüldi csatornának) voltak barátaim és ismerőseim USA-ban, akik segítettek ebben. 2 hét múlva kiderüét, hogy Statham nagyon aktív életmódot vezet, persze járt konditerembe is, de nem sok időt töltött ott, inkább időt szánt a forgatásokra, találkzásokra... Sokáig azon törtük a fejünket, "hogyan ráér mindenre?" kérdezgették a kollégaim, utána az összes barátaim kétségbeestek és elhatároztak egyenesen kérdezni a színészt a módszeréről. Jason meglepően barátságos volt és elárulta az összes titkait... A módszerének köszönhetően lehetséges lett egy szexi alak alakítésa 2-3 hét alatt, nem halva meg a konditeremben! Az ő programja alapján saját programot összeállítottam és most nektek is elmesélem. Remélem, az info és tapasztalatom hasznos lesz nektek és megváltoztat az életeteket!

Korszerű módszer, hogy gyorsan növeljük az izomzatot

- részletesebben mindjért el is mesélem.

Ez a módszer legolcsóbb és leggyarsabb a mai napon! Hogy érjen el szép izmos testet nem kell gyakorlatokat végezni végkimerülséig, persze, szükség van a fizikai terhelésre, de RevoMuscle izomtömeg növelési szerrel gyönyörű hatása lesz tőlük. 21. században élünk, technológiák már régen eéőre mentek!

RevoMuscle kapszulák- a technológiai fejlődés élénk példája a századunkban. Kapszulák össztételének köszönhetően az erőfeszítései megduplázódnak. Pici fizikai terhelést a szervezet néhány órás edzésként kezeli.

Véglegesen minden pótterhelés nélkül turmix segítségével edzi az izmait. A fogyasztása elősegti izmos test alakítását otthon is férfiaknak és lányoknak.

Simán igya az edzés előtt, konditerembe járjon vagy otthon edzzen – biztosítva van gyönyörű eredmény.

Turmix 4 irányzaton műkődik:

1) Izomzat növelése (bodybuilding);

2) Volumenek csökkenése, test tónusa jobbulása;

3) Erő- és energiafelhalmozódás;

4) Állóképesség és fizikai erő növelése.

A turmix első heti fogyasztása után, az izmok láthatóan megerősődtek . a Has elsó részén lévő zsír lassan el kezdett menni? bicepszek jelentek meg, egy hónap edzés után megjelent az az izmos testforma!

Itt az edzéstervem:

Hétfő - munka előtt 20 perc könnyű torna, eszem és munkára megyek.

Szerda - munka után 20 perccel ezelőtts edzés.

Péntek - reggel 15 perccel ezelőtts edzés.

Tehát összesen 3-szor hetente edzek 20-30 perccel ezelőttt és simén iszom RevoMuscle fehérjeturmixet. Néhy járok konditerembe. Még hozzá frissítő hatása van, amely kétszer kellemesebbá teszi a gyakorlást.

Kapszulák megrendeltem ezen a honlapon . Az ára egyenlő 1 hónapos bérlet árával a konditerembe vagy 2 mozijegy árával. Maga dönti el, ez sok vagy nem, tekintettle arra, hány hónapot kell konditerembe járni és mennyire pici az esély annak, hogy elérje a célt. Ami a szálltást illeti, a csomag postán keresztül utánvétellel.

Nos, remélem, hasznos volt az információ és Ti is végre eléritek a kívánatos izmos testet pár hét alatt ! Sok sikert!

Megrendelni fehérjeturmixet!

194 hozzászólás
2 éve jártam konditerembe, de semmi értleme. 3 hetet edzettem tumiRevoMuscleel és nemfogja elhinni – az izmok igazán nőttek! Ajánlom!
4 perccel ezelőtt |Hozzászólás írása
1
Köszönöm Zoltán, tegnap vettem a csomagot a postáról, minden rendben van. Már hozzáláttam az edzésekhez. Nagyon kellemes érzes, amikor tele vagy erővel és energiával))
6 perccel ezelőtt |Hozzászólás írása
4
A testvérem Amerikában él, azt mondja, nagyon népszerű ott ez a RevoMuscle..Mindenki el van ragadtatva úgy tűnik...a fene tudja
7 perccel ezelőtt |Hozzászólás írása
7
Zoltán, üdvözlöm! Megahtó! Ügyes vagy! Én is rendelem.
9 perccel ezelőtt |Hozzászólás írása
11
Már második hete edzem, szépen lassan megjelenik az izomzat! Még hozzá 2-3 kilót fogytam! Elégedett vagyok.
11 perccel ezelőtt |Hozzászólás írása
9
Szia Zoli! Megrendeltem, most türelemtlenül várok a csomagra:)
12 perccel ezelőtt |Hozzászólás írása
5
Gyönörű Zoli, ügyes vagy! Jó eredmények.
15 perccel ezelőtt |Hozzászólás írása
8
Szia Zoli! Már második hete edzem és zsír szépen lassan elmegy a hasomról és kezemről! Szuper. Mindenkinek ajánlom.
16 perccel ezelőtt |Hozzászólás írása
15
USA-ban már néhány éve mindenki így növeli az izomzatot! Nálunk a csajok szex-szimbolummá váltak a srácoknak! Kétségtelenül rendeljétek.
19 perccel ezelőtt |Hozzászólás írása
0
Szia! Már egy hónapja edzem e fehérjeturmiRevoMuscleel, a testem mintha néhány év fitnesz után!!! El vagyok ragadtatva! Zoli, kösziii!
21 perccel ezelőtt |Hozzászólás írása
17
21 perccel ezelőtt |
22 perccel ezelőtt |Hozzászólás írása
21
Vettem, tetszett! Korábban nem volt elég erőm, a turmiRevoMuscleel őedig érzem az erőt. A zsr elment, a test feszesebbé vált és izmak láthatóak, szexi vagyok)))!
25 perccel ezelőtt |Hozzászólás írása
9
Én is tudok erről a RevoMuscle vettem, már régen. Zsír egyáltalán nincsen a testen, csal izmak! Ajánlom.
34 perccel ezelőtt |Hozzászólás írása
5
A feleségem nagyon boldog. Azt mondja, hogy a konditerembe se tudtam olyen izomzatot elérni mint otthon ezzel a turmiRevoMuscleel! És csak 3 hét alatt! Én mondhatom, hogy a hatás tényleg látható, 1-2 hét után is.
39 perccel ezelőtt |Hozzászólás írása
18
Edzettem ezzel az RevoMuscle-xel. Azonnal mondom – a módszer műkődik. Erről a honlapról megrendeltem, előfizetés nélkül, nagyon gyorsan elküldték.
41 perccel ezelőtt |Hozzászólás írása
2
Engem is lehet grátulálni, 2 hét alatt az összes zsír elment, kockák és bicepsz megjelentek. Vége van a szabadságomnak, mindenkit meglepek az irodában))
44 perccel ezelőtt |Hozzászólás írása
47
Srácok, remélem, ti is annyira boldogok lesztek, mint én. A testem mint folmekben! Végre megjelentek az izmak! Nagyon ajánlom.
49 perccel ezelőtt |Hozzászólás írása
31
Én is tudol erről a módszerről. Az nénim imádja, a teste mint Schwarzneggernek))
50 perccel ezelőtt |Hozzászólás írása
11
Даров, az ital bomba, a lényeg az, hogy könnyű és egyszerű. Várom a csomagot, már megrendeltem.
51 perccel ezelőtt |Hozzászólás írása
38
Király cucc, izmos feszesebbé váltak. Még hozzá 2 kilót fogytam)))) apróság, de szép
54 perccel ezelőtt |Hozzászólás írása
57
Szia. A feleségem is vette ezt a fehérje turmixet, természetesen szidtam, mert a soron következő reklámbeli hülyeséget vett...de 2 hét múlva kénytelen voltam visszavonni)) kockák jelentek meg)
egy órával ezelőtt |Hozzászólás írása
3
Ez már régen nem hír. Erről a turmixról már régen mindenki tud. Akik nem, azok pedig nem akarnak szexi lenni. Itt az enyém előtt és után. kapszulák tényleg működik. Ajánlom.
egy órával ezelőtt |Hozzászólás írása
5
Köszönöm a cikket. Zoltán ügyi. Megahtó. Megyek megrendelni.
egy órával ezelőtt |Hozzászólás írása
9
Az ami kell! Most mindenki irigykezik a munkahelyemen
két órával ezelőtt |Hozzászólás írása
16
Nyugaton már régen ezt a módszert használják. És eléggé sikeresen. Hozzánk mind mindig késéssel jön...
két órával ezelőtt |Hozzászólás írása
21
Report